2021. okt 17.

A villanykapcsolók új korszaka

írta: bibormester
A villanykapcsolók új korszaka

kapcsolo-faburkolat.jpg

Egyszerűek, mint a bot

Amikor egy elhanyagolt lakásba lépünk, talán az egyik első dolog lesz, amire felfigyelünk, hogy lötyög a villanykapcsoló az előszoba falán. Kicsit tovább lépve a nappaliba – a sok egyéb hiányosság mellett – minden bizonnyal fel fog tűnni a falból kijáró konnektor. A villanyhálózat elhanyagolásának ezek az első és leglátványosabb jelei. Az ilyen kapcsolók és konnektorok azt jelzik, hogy jelentős hálózati felújításra lesz szükség, ha egy ilyen ingatlant akarunk megvásárolni. 

A kapcsolók és konnektorok nagyon sokáig olyan szükséges eszközök voltak, amelyeken keresztül a lakók a villanyáramhoz jutottak. Valójában egyfunkciós tárgyak, amelyeknél a megfelelő működés volt az egyetlen követelmény, ezért a formatervezést sem a legnevesebb iparművészek végezték el. Egyszerűek voltak, mint a bot – ahogy mondani szokás.

A négy alapelv  

Egy jól megtervezett enteriőrben mindennek a helyén kell lennie, és minden egyes apróságnak jelentősége van. Manapság már nem elegendő csak a funkcióra fókuszálni, de oda kell figyelni a dizájnra is. Különösen nagy változás várható olyan terméknél, amelynek a funkciói rohamosan bővülnek. Márpedig ez mind a konnektorra, mind a villanykapcsolóra igaz.    

A múlt század hetvenes éveiben a villanykapcsolók egy olyan új családja született meg, amelyikkel a fényerőt lehetett szabályozni. Ez a típus már formájával is jelezte, hogy többet tud egyszerű elődjeinél. A fogyasztói szokások és igények azonban már előrejelezték a paradigmaváltást. Ez nagyjából négy alapkövetelményből tevődött össze: a villamosági szerelvények működjenek hibátlanul, legyenek tartósak, könnyen és gyorsan össze-, illetve beszerelhetőek, valamint illeszkedjenek a lakás arculatához. 

kapcsolo-okos.jpg

A gyártók versenyében az jutott előnyhöz, amelyik nemcsak a villamosmérnököket vetette be a tervezésbe, de hozzáadott értékként dizájnereket is alkalmazott. Az átállás jelentős kapacitásokat igényelt, mert az egyszerű, ömlesztett termékektől a különböző termékcsaládokig kellett elmozdulni. A sokféleség és az ötletesség lett a vezérelv.   

Törekvés a biztonságra és a könnyű szerelhetőségre

A régi konnektorok és villanykapcsolók beszerelése elég macerás dolog volt, persze egy ügyes kezű ember azért szépen be tudta szerelni ezeket. Ügyelni kellett rá, hogy a szerelés közben a villanyáram ki legyen kapcsolva. Ezt néha elfelejtették egyesek, s ebből bizony adódott nem kevés baleset.

A gyártók esetében alapkövetelményé vált a biztonság és a könnyű szerelhetőség. A mai szerelvényeket olyan elmésen alakítják ki, hogy az érintkezőket nem érhetjük el szabad kézzel, ugyanakkor a nagy kioldógombok segítségével gyors és egyszerű a vezetékek csatlakoztatása. A műanyagborítással ellátott fémperemek is sokkal biztonságosabbak. A kettősrögzítőkörmök biztosítják azt is, hogy a szerelvények ne járjanak ki a falból, a szerelőperemeket pedig csavarral lehet rögzíteni. Sorolhatnám még a fifikás megoldásokat, amelyek felhasználóbaráttá tették ezeket a termékeket.

kapcsolo-villany.jpg

Villanykapcsolók mint iparművészeti remekek

Korunk szerelvényboltjai tele vannak iparművészeti remekekkel, amelyek nemcsak szépek, de praktikusak és multifukcionálisak is. Ahogy mondani szoktam, csak a pénztárca szab határt a vágyainknak. A legnevesebb gyártók olyan különleges anyagokat is felhasználnak a termékek előállítása során, mint a pala, a bőr, az üveg, az üvegbeton vagy a porcelán. A nagy kiállításokon találkozhatunk Swarowsky kristállyal díszített darabokkal, de készült már villanykapcsolókeret farmerből, gyapjúból, szalmából – sőt, egy kávézó kávébab kerettel ellátott villanykapcsolókat telepített egyedi megrendelés alapján. Nyilván ezek szélsőséges példák, és nem mindenki juthat hozzá az ilyen speciális szerelvényekhez, de a hétköznapi vásárló is megtalálhatja a számítását egy jól felszerelt boltban.   

A klasszikus, stílbútorokkal berendezett enteriőrben, de akár a rusztikus stílus kedvelőinek pompás választás lehet a bőrburkolatú kapcsoló-konnektor család. A loft stílus kedvelői válogathatnak a különféle fémborítások között, de számukra még mindig elérhető a mignon formára hajazó régi, nagyüzemekben használt típus is. Az üvegborításúakat kifejezetten a modern, letisztult lakásokba tervezték. Különösen a monokróm enteriőrökbe simulnak bele. A faborítású kapcsolók nyaralókban, vidéki kúriákban ugyancsak stílust alkotó darabok lehetnek.      

A színválaszték határtalannak mondható, így nem jelent ma már problémát, ha egy gyerekszobában piros színű szerelvényeket akarunk elhelyezni, hogy a vidám és játékos hangulatot ezzel is nyomatékosítsuk. Ugyanez a helyzet a formavilággal is. Manapaság már nem ragadnak le a gyártók a régi, négyszögletes vagy kerek formánál. Készülnek konvex vagy konkáv (domburú, homorú) vonalvezetésű darabok abból a célból, hogy érintésük kellemes legyen a kéznek, de egészen egyedi formákkal és stílusokkal is találkozhatunk. 

kapcsolo-piros.jpg

Az úgynevezett lebegő villanykapcsolók kettős anyagú kerettel rendelkeznek, ezért van olyan hatásuk, mintha a faltól különválva lebegnének a térben.         

És megérkezik a csúcstechnológia

A fenti változások is nagyléptékűek, de szinte eltörpülnek annak fényében, ahogyan a csúcstechnológia utat tör magának e termékcsoportoknál. Talán emlékszünk rá, milyen remek volt az a villanykapcsoló, amely a sötétben egy pici fénnyel világított, hogy ne kelljen a falat tapogatnunk a sötétben, mielőtt felgyújtjuk a villanyt. 

A digitalizáció azonban hatalmas lökést adott a fejlődésnek. A komplex, falba süllyeszthető, modulokra bontott konnektorrendszerek gyakorlatilag miniszámítógépként működnek. Valójában egy multimédiás rendszerről beszélünk, amelyhez USB, Bloetooth és egyéb kommunikációs rendszerek, így a mobiltelefon is kapcsolódhat.       

A kapcsolóknál megjelentek a többfunkciós, illetve osztott billentyűs megfoldások LED lámpás és LCD felületű visszajelzésekkel. Az energiatakarékosság jegyében beszerelhetünk olyan mozgásérzékelővel ellátott típusokat, amelyek segítségével a villamos energia felhasználását a felére csökkenthetjük. Ezeknél a villanykapcsolóknál előre beállíthatók a különféle használati fényerő szintek. A fentiek alapján kijelenthető, hogy egy kattintásra megérkezett hozzánk a jövő a legmodernebb villanykapcsolók és konnektorok képében. 

kapcsolo-mobil.jpg

Forrás: https://biborhaz.hu/blog/a-villanykapcsolok-uj-korszaka/

Szólj hozzá

villanykapcsoló