2021. máj 02.

Dolgozószoba – kényelmesen, hatékonyan, otthonosan

írta: bibormester
Dolgozószoba – kényelmesen, hatékonyan, otthonosan

dolgozoszoba-kialakitasa.jpg

Otthoni munkavégzés? Kell egy dolgozószoba! 

Modern korunkban egyre inkább tendenciává válik az otthoni munkavégzés. Az informatika fejlődése, elsősorban az internet elhozta annak lehetőségét, hogy a szellemi munkával foglalkozók akár otthonról is tudjanak dolgozni. 

Erre a tendenciára jócskán ráerősített a 2020-ban megjelenő világjárvány, amely a fél világot időről-időre bezártságra készteti. Az élet azonban nem állhat meg, ezért még a csoportos munkák is az internetre terelődtek, és aki csak teheti, úgynevezett home office-ban dolgozik. 

Mivel az otthoni munka egyik napról a másikra jelent meg, nagyon sokan ideiglenesen alakítottak ki munkasarkot a lakásukban, míg azok a szerencsések, akik már a járvány előtt is otthon végezték pénzkereső tevékenységüket, igyekeztek egy önálló dolgozószobát berendezni. Akinek a fél napja otthoni munkavégzéssel telik, az nem igazán teheti azt mondjuk a közösség által használt nappaliban. A dolgozószoba egy olyan elszeparált helyiség, ahol a legtöbb időt fogjuk eltölteni, ezért annak berendezése rendkívül alapos tervezést igényel. 

dolgozoszoba-kialakitasa-01.jpg

Szempontok a dolgozószoba kiválasztásához

Azok a szerencsések, akik olyan ingatlanban laknak, ahol van elég helyiség egy dolgozószoba berendezéséhez, érdemes néhány alapvető szempont alapján kiválasztani a megfelelő szobát. Tulajdonképpen pár egyszerű szempont alapján dönthetünk: legyen elég tágas ahhoz, hogy az alapvető bútorok kényelmesen elférjenek, legyen megfelelően világos és szellős, valamint az elektromos hálózat is legyen felkészített a számítógép és egyéb irodai eszközök üzemeltetésére.   

A szobának be kell tudni fogadni az alapvető bútorokat: íróasztal, irodai szék, dokumentumok tárolására szolgáló szekrények és polcok. Amennyiben üzletfeleket is fogadnunk kell, akkor szükségünk lesz egy tárgyalóasztalra, valamint székekre is. A dolgozószoba és tárgyaló persze lehet külön helyiségben is, de azért erre a legtöbb magánlakás már nem megfelelő. 

Valamennyi helyet esetleg megkövetelhet a kiegészítő világítás is, mondjuk egy állólámpa, de a fénytechnika – bár nagyon fontos tényező – nem igényel abból a térből helyet, ahol mozogni fogunk. 

A dolgozószoba ergonómiája

Munkánk során nagyon fontos lesz, hogy a munkaterületet jól átlássuk, és lehetőleg a legfontosabb eszközök kézközelben legyenek. Mivel monitor előtt fogunk dolgozni, alapvető, hogy nem ülünk háttal az ablaknak. Szemünk védelmében fontos, hogy a monitort jól lássuk, és az arra tűző napfény ezt lehetetlenné tenné. Ugyanakkor az az optimális, ha a szobánkba minél több természetes fény tud bejutni. A természetes fény a szemünket és a pszichénket óvja. Az a legjobb, ha az ablakkal szemben helyezzük el íróasztalunkat.

dolgozoszoba-ablak.jpg

A munka során-közben sokan kávézgatnak, vagy rágcsálnak valamit, ám arra ügyelni kell, hogy ezek a „lélekmelegítők” ne legyenek a billentyűhöz vagy fontos dokumentumokhoz közel. Célszerűbb erre a célra egy kisasztalt felállítani egy kényelmes karosszékkel, ahol ráhangolódhatunk a napi munkára. 

Az irodai jellegű tevékenység sok papírmunkával jár. A dolgozószobákra leselkedő veszélyek egyike a rendetlenség. Ne hagyjuk felgyűlni íróasztalunkon a dokumentumokat! Érdemes jó előre kialakítani egy polc és kartotékrendszert, hogy az egyes dokumentumokat rendszerszerűen tudjuk tárolni, és ne halmokban álljanak az asztalunkon. Az íróasztalon csak azok a dolgok álljanak, amelyeket napi rendszerességgel használunk, és ezeknek legyen egy fix helyük (pl. tolltartó, névjegykártya-tartó, asztali naptár stb.). A dokumentumtároló szekrények, fiókok és polcok áttekinthető rendszere gördülékennyé és stresszmentessé teszi a munkánkat!   

Mivel senki sem képes egyfolytában 8-10 órán át az íróasztala előtt dolgozni, már csak azért sem, mert a monitortól megfáradt szemünket olykor-olykor meg kell pihentetnünk, célszerű kialakítani egy kis pihenősarkot. Ez lehet az a kisasztal és szék, ahol reggeli kávénkat elfogyasztjuk. Ide telepíthetünk esetleg egy kis zsámolyt, amire feltehetjük a lábunkat, hogy pár percet a lehető legkényelmesebb körülmények között tudjunk relaxálni, felfrissülni. 

dolgozoszoba-piheno.jpg

Fókuszban az irodaszék  

Az irodai szék kiválasztásában nem lehetünk elég körültekintőek. Ez lesz az a bútordarab ugyanis, amelyben a legtöbb időt fogjuk eltölteni, és egy rosszul kiválasztott darab hamar okozhat fej-vagy derékfáját. Ennek okán nem érdemes az irodaszéken spórolni. A kiválasztás előtt érdemes az interneten megnézni, hogy melyik típusra szavaznak a vásárlók, de a kiválasztott típusokkal tegyünk magunk is egy próbát, mielőtt a kasszához fáradnánk.  

Ugyanakkor a legjobb szék is elveszítheti kedvező tulajdonságait, ha rosszul állítjuk be. Az az ideális beállítás, ha a monitor éppen szemmagasságban van, így nem fogunk merev nyakkal le-vagy felfele nézni. A jó irodaszéknek íves a háttámlája. Ez megtámasztja a gerincünket. A dizájnos, de ív nélküli székeket felejtsük el. További komfortérzetet nyerünk, ha a combunk és a lábfejünk vízszintesen tud pihenni. Az órákig tartó ülés vérkeringési problémákat okozhat. Helyezzünk egy kis zsámolyt a lábunk alá, hogy a trombózis veszélyét elkerüljük. Irodaszékünk legyen forgó üléses, és a kényelmes felállás-beülés érdekében görgővel ellátottak a lábai. 

dolgozoszoba-irodai-szekek.jpg

Energiatakarékos megvilágításban 

A jó megvilágítás döntő fontosságú lesz otthoni munkánk során. Ügyeljünk arra, hogy a természetes fény támogassa, és ne nehezítse a feladataink elvégzését. A dolgozószobának ugyanakkor nem kell fényárban sem úsznia még besötétedés után sem. Energiatakarékos fókuszfényekkel tökéletesen bevilágíthatjuk a munkaterületet, illetve adhatunk egy kis hangulatvilágítást a pihenősaroknak is. Asztalunkat egy megfelelő, lehetőleg melegfényű asztali lámpás világítással lássuk el. A polcrendszerhez vagy egy sarokban megbúvó szekrényhez spotlámpákat telepíthetünk.     

A szabadság irodahelyisége

A dolgozószobának az egyik legnagyobb értéke a szabadság. Mivel mi magunk fogjuk berendezni, nem kell egy cégszerű arculatot kreálnunk, hanem ízlésünknek és pénztárcánknak megfelelően alakíthatjuk ki az enteriőrt. Olyan színekkel tölthetjük meg ezt a munkaterületet, amelyet egy céges irodától sosem kaphatunk meg. Arra kell csupán ügyelnünk, hogy a berendezés ne vonja el figyelmünket a munkánktól, ugyanakkor feltöltsön bennünket energiával, inspiráljon és sugározza az otthon meghittségét is. 

dolgozoszoba-zold.jpg

Forrás: https://biborhaz.hu/blog/dolgozoszoba-kenyelmesen-hatekonyan-otthonosan/

Szólj hozzá

járvány dolgozószoba home office